Lassan túljutunk az elemzések első fázisán. Szikora János a színészekkel átrágta az adaptációt, érintve a mű alapgondolatait és annak szétterjedéseit. Minden más, ami még körvonalazódhat, vagy ami választ, megoldásokat nyújthat, az már csak a rendelkező próbákon, a gyakorlatban fog megmutatkozni a díszletállító próba után. (Ekkor próbálják ki a később elkészülő díszlet jelzéseit, járásait – és a próbák ebben a jelzett térben folynak.) De a legfontosabb, hogy követhetőek legyenek az alapszituációk, illetve tiszták legyenek a rendező szándékai. SIRKÓ ESZTER próbanaplója
A rendező felhívta a figyelmet egy szimbólumra, ami a regényben is gyakran feltűnik, de a mi adaptációnkban is sűrűn találkozhatunk vele. Ez a hetes szám. Ilyen például, hogy Hans Castorp (SCHRUFF MILÁN) először csak három hétre tervezi unokatestvéréhez a látogatás, s végül hét évig ott marad. A harmincnégyes szobában lakik (3+4), hét asztal található a szanatórium ebédlőjében, a hét év alatt mindegyiken elidőz rövid ideig (erre vonatkozóan a regényben vannak utalások), hét percig kell lázat mérni, hét fejezetből áll a regény, a hetedik nap végén található a regényben a cezúra, a boszorkányszombat és még számtalan példa szerepel a műben a hetes számra. Ez a szám mesebeli, misztikus szám. Mind a bibliában, regékben, mesékben, a való életben rendkívül jelentős szerepeket töltenek be.
Szikora János újra szóba hozza, hogy az eredeti regényben gyakran történik utalás Castorp állapotára. Már Davosba érkezésének napján furcsán gyengének érzi magát, egyre gyakrabban gyötrik szapora szívdobogások, ráadásul még egyik erdei sétája közben eleredt az orra vére. Castorp már a mű elejétől kezdve sejti, hogy ő maga is beteg, de nem vesz tudomást tüneteiről, csak akkor, amikor már kifejezetten szembetűnőek azok már a környezetében lévők számára is.
Miután ezt megvitattuk, a színészek olvasni kezdték az első rész előjátékát. Castorp már az első képben találkozik dr. Krokowski-val, aki nem kevés szarkazmussal a hangjában jegyzi meg, hogy „érezze jól magát Castorp, makulátlan egészségével legyen elégedett. Ég önnel!"
Mielőtt Castorp nemrég megkérdezte Ziemßen-t: „Te itt nem fűtenek? Engem a hideg ráz, az egész testemet, az arcom meg, nézd már, hogy ég."
A beszélgetés után az ebédlőben Castorp felfedezi Madame Chauchat kiszasszonyt, aki hatalmas ajtócsapkodások kíséretében közlekedik igézően. „Hát persze, hogy egy nőszemély!" Természetesen megjegyzései és negatív véleménye tökéletesen egyértelművé teszik vonzódását a hölgy felé. Ennél a pontnál Nemes Wanda megemlítette egy ötletét arról, ő hogyan képzelné el a Madame ajtócsapkodásait, ő hogyan képzeli el ezt a színpadon, és hogyan tudná ebben a térben a leghitelesebben játszani a nő karakterét. Torz tükrökkel teli szobáról mesélt, amilyenhez hasonlót az elvarázsolt kastélyokban látni. Az ajtócsapkodás pedig csak hang formájában lenne jelen, csak utalás lenne, hogy Castorp a nő első berobbanása óta fülel az ajtócsapkodásokra. Ezt az ötletet Szikora János türelmesen végighallgatta, mindenkinek elindította a fantáziáját ez az ötlet. A témát nyitva hagytuk és haladtunk tovább. Már az első képben találkozhatunk Albin úrral (GALKÓ BALÁZS), akivel késének hollétével kapcsolatban próbálnak megegyezésre jutni, amivel az említett úr eszeveszettül fog hadonászni a maga körül álló emberek szeme előtt. Albin úr kirohanása megdöbbenti Castorp-ot. Csak később jön rá arra, hogy Albin úr mit is akar mondani azzal, hogy „...egy kicsit olyan, mint a gimnáziumban, amikor nem hívják ki többé az embert, nem kérdezik, nincs több dolga vele senkinek". (A regényben ez a szövegrészlet kicsit másként szól: „Bukásra ítélt kisgyerek, akit már nem hívnak többé ki felelni") Csak később érti meg Albin úr tisztaságát, józanságát a halállal kapcsolatban. Albin úr az egyetlen a szanatórium betegei közül, aki nem játssza a szanatórium játékát. Tudja, hogy halálra van ítélve, és nincs többé remény.
A második képében megismerkedünk Settembrini-vel (egyébként a Settembrini név is utal a hetes számra.) Ekkor derül ki a szövegből, hogy Castorp a 24.életévében van. Hamarosan hallhatjuk Mylendok főnővért (TAKÁCS KATALIN), aki vizsgálni kezdi Castorp-ot, aki még mindig azt állítja, hogy nem beteg, csak enyhe nátha gyötri. Mylendok azonban célozgat Castorp-nak, hogy ha nem figyel, komolyabb baja is eshet itt... lehet, hogy az állapota roszabb, mint gondolja.
Hamarosan Castorp-nak már hőemelkedése van. „Na, na, nézzenek oda. Ejnye, bejnye, ejnye. A látogató úrfinak hőemelkedése van..."
A következő jelentben már az udvari tanácsos úr szobájában vagyunk (HIRTLING ISTVÁN), aki Ziemßen-t és Castorp-ot vizsgálja egy régi, zajos röntgengéppel. Megállapítja, hogy Castorp beteg, és maradásra bíztatja, hogy orvosi felügyelet alatt legyen.
Settembrini és Castorp kettősének elolvasása után Szikora János megemlíti Thomas Mann Balzac-utalását. Ebben a jelenetben Settembrini a „szócső", aki arról a beteg társadalomról beszél, amelyik egyre betegebb és betegebb. Európa nemzedékeinek generációs megbetegedése az értelmi intelligencia csökkenése, ami rendszertelenséget fial. A társadalom kezéből lassan kicsúsznak a dolgok...
Castorp levelet ír családjának arról, hogy elkerülhetetlen a beköltözése a szanatóriumba. Mostantól részt kell vennie a gyógyító kúrákon is.
A harmadik képben Castorp-ot elbűvöli dr. Krokowski előadása a szerelemről. A továbbiakban a karaktereket elemezzük, hogy alaposan rögzüljön mindenkiben.
A harmadik képpel kapcsolatban (amikor Settembrini hosszú eszmecserét folytat az idő fogalmáról) a rendező apró megjegyzést tesz. Az európai szellemiségnek szavajárása volt ebben az időben a következő kifejezés: „Itt az időt mérjük, itt az idő pénz, elanyagiasodott az objektív idő!"
A negyedik képben Settembrini ideológiája kapcsán arról beszélünk, hogy a műben hogyan találkozik szembe a szentimentalizmus a német klasszicizmussal vagy a romantika és a retrográd klasszicizmus. Settembrini alakjában ezek az ideológiák paradoxonként jelennek meg. Még egy fontos momentum jelenik meg itt. A regényben szó van egy régi iskolatársról, Pribislav Hippe-ről, akitől ceruzát kér annak idején kölcsön, most pedig a farsangi mulatságán ez idéződik föl Madame Chauchat ceruzáját kölcsönkérve. Ráadásul ezáltal végre lehetőségük van egymással társalogni. Castorp és a Madame.
Az ötödik képben Behrens és Castorp kapcsolatáról van szó. Castorp-nak most válik egyértelművé, hogy Chauchat és dr. Behrens között viszony lehet vagy lehetett, bár az ezzel kapcsolatos gyanúját őszintén szeretné a lehető legmélyebbre elásni. Ez persze nem sikerül, bár jól leplezi. Újra szóbakerülnek Settembrini és Naphta szóváltásai, amelyben Naphta karakterében erősen emlékeztet Lukács György filozófusra, kinek nézetei sok mindenben megegyeznek Thomas Mann-éval. Továbbhaladva újra elidőzünk Behrens főorvos úr személyének boncolgatásával. Ziemßen elbocsátást kér tőle, mert be akar vonulni a seregbe. Behrens-en először érződik idegesség és őszinte harag, úgy érzi, Ziemßen konokságával megsemmisíti abbéli törekvését, hogy meggyógyítsa őt. Ezért ettől kezdve nem is foglalkozik vele, inkább Castorp-on vezeti le azt az ingerültséget, amit Ziemßen okozott neki szakmai nimbuszának megrendítésével.
Közben Madame Chauchat visszatér utazásaiból, ám nem egyedül, aminek Behrens felettébb örül, sőt, még szarkasztikus megjegyzéseket is tesz Castorp-nak a nőre való értelmetlen várakozásáról a szanatórium falai között. Ez már a hatodik kép. Madame útitársa egyben igen közeli „barátja", Mynheer Peeperkorn.
Szikora János szerint Mynheer karaktere nagyon hasonlít Kornis Mihály egyik munkájának főszereplőjéhez, a Kádár Jánoséhoz. Mynheer beszéde, annak kuszasága rendkívül hasonló Kádár utolsó beszédéhez. Az egész életen át a vállán cipelt lelkiismeret és bűnösség terhe elpusztította józan eszét. A próbán így hangzott el a leghitelesebb tulajdonsága: „tömbösíti a semmit". Úgy beszél, mintha kötelező etikai formák szerint beszélne, amit akár egyedül is lehetséges lefolytatni abban az esetben, ha az etikai kódex szabályait követve szólunk, mert akkor minden reakció kiszámítható. Nem válaszol neki az égvilágon senki. Csak ő beszél, csak ő kérdez és ő reagál a fel nem tett kérdéseire. Ha képesek vagyunk így hallgatni a zavart mondatokat, még értelmet is kapnak. Később Peeperkorn egyre illumináltabb állapotba kerül, de ezzel együtt kezd egyre érthetőbben kommunikálni. Nem csak az adatációban, hanem az eredeti regényben is értelmet nyernek mondanivalói Castorp számára, miközben azt is tudjuk, miből hány üveg fogyott és mi van még Peeperkorn birtokában, amitől csak egyre jobban szétcsúszik körülötte a valós világ. Peeperkorn olyan széthullóban lévő erő, ami testet ölt és a szemünk láttára egyre reálisabbá, apokaliptikussá válik, majd saját kezűleg végez magával.
Madame Chauchat-nak bizonyára egy idő után rendkívül terhessé válik Peeperkorn, mentális fáradtságot jelent neki a férfi, nem véletlenül érkeznek a szanatóriumba ketten. Chauchat érezteti Castorp-fal, hogy elege van a kétértelműségekből, tudni akarja mit akar tőle Castorp.
A darab vége felé az utolsó képben ködössé kezd válni minden, alaktalan, folyamatosan mozgásban lévő alakok, nincs semmi kézzel fogható már.
Visszaérkeztünk az első fordulóponthoz, a próbák kezdeti vitájához. Arról beszéltünk, hogy Castorp megérzi a halál közeledtét. A vereség átélésével tér vissza Ziemßen is meghalni a szanatóriumba, ott akar meghalni, ahol igazán küzdött az életben.
Erre reflektálva olvastuk el Castorp monológját a darab végén. Egyesek szerint ellentmond Behrens nézeteivel, mások szerint nem mond ellent vele. Behrens azt vallja, „kezdet és vég, születés és halál szépen összeér, és nem éljük át". Castorp viszont azt mondja: „Jó akarok lenni. Mindig a fejemben tartani. Nem engedem, hogy a halál vegye át az uralmat a gondolkodás felett.... ...Varázsital, szól az álom, fel, kelj fel! Nyisd fel szemed. Ezek a te tagjaid, lábadat a jégre!"
A harmadik próba végén erről a kiaknázhatatlan kapcsolatpárról beszéltünk, de nem tudtunk megegyezni.
A kérdést nyitva hagytuk és ezzel becsuktuk a példányt. Az utolsó perceket csöndben töltöttük, átlapoztuk a nem teljesen tisztázott részeket, majd rendezőnk lezárta a próbát azzal, hogy minden szóba került helyzetet jegyezzünk le, emésszük az elhangzottakat és a következő napokban visszatérünk rá. Így lezárultak az elemző próbák, a továbbiakban a színpadra állítás és a gyakorlat szülte helyzetek elemzése következik.
