Tordai Teri Aase díjas
December 13-án átadták az Aase-díjakat a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A Gobbi Hilda által alapított szakmai elismerést az idén Tordai Teri, Máhr Ági, Bősze György és Újréti László színművész vehette át.
Gobbi Hilda végakaratának megfelelően évente adják át az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, az epizodisták számára alapított díjat, amelyet minden esztendőben négyen kaphatnak meg.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a díj alapító okiratában leírt mondatokat idézte: "sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot".
Mint mondta, rangos, Déry- és Jászai-díjas színművészeket köszönthetünk, akiknek több évtizedes pályáját főszerepek is kísérik, tehát nem a színpadon elmondott szövegeik hosszúsága méri ki számukra ezt a díjat, hanem jelenlétük minősége és lenyűgöző ereje.
A végrendelet szellemében színészekből álló kuratórium dönt a díjazottakról. A kuratórium tagjai Molnár Piroska, Felföldi Anikó, Epres Attila, Igó Éva és Csikos Sándor.
Szívből gratulálunk Tordai Terinek a díjért!