A színpadon egyre több a kellék, a díszlet gazdagodott megint egy-két elemmel, mielőtt a próbát elkezdené Szikora János a rendezőnk, még felkiabál ügyelőnknek Rovó Rézinek, hogy mindenkit hívjon be, mert most következik dr. Krokowski előadása a szerelemről. SIRKÓ ESZTER (KIMI-hallgató – továbbiakban Kh) próbanaplója
Szikora Jánosnak nagyon nehéz dolga van a jelenetek egymásba illesztésével. dr. Krokowski előadása az a jelenet, amit Castorp az előadást követő estén megálmodik, de mindezt úgy, hogy reflektál Krokowski filozófiájára, tulajdonképpen az előadásnak nehezen követhető szövegét, megmagyarázza önmagának, lefordítja a saját ideológiájának nyelvére és próbálja megemészteni a hallottakat. Madame Chauchat-n mutatja be Krokowski elméletét, persze mindez csak álom, amit Szikora úgy jelez, hogy miközben Castorp beszél, Krokowski néma gesztikulációval és néma mimikával beszél tovább, majd amikor Castorp befejezi mondanivalóját, újra hallani a hangját. Álom és valóság keveréke ismét ez a jelenet.
A jelenet végén a rendező elmondja, hogy szükség lesz két darab szivarra, egy gramofonra, egy-két képkeretre. Rézi már be is mondja a hívóba, s egy percen belül a kelléktár helyett a színpadot gazdagítja ez a néhány kellék. Behrens szobája kész. Rézi Castorpot és Ziemßent hívja. Ezzel a jelenettel nagyon sokat foglalkoztunk, de nem értünk a végére, a jelenet további megfejtését holnap láthatjuk. Lejárt az időnk.
Mostantól minden nap megkérdezek egy-egy színészt a darabban szereplők közül arról, hogy mi a véleménye a karakteréről, a próbafolyamat aktuális állásáról, és hogyan érzi magát most éppen a színpadon.
A színházi büfében szólítom meg Schruff Milánt (Castorp-ot), aki kedvesen leültet maga mellé, készségesen beszélget velem a készülő előadásról, miközben én elindítom a diktafont. Nem készültem kérdésekkel. Inkább csak beszélgettünk.
S.E.: - Most, hogy túljutottunk az elemzőpróbákon, és már átfogó képünk van a regényről is, a készülő előadásról is és a karakterekről is, mennyire érzed közel magadat Castorphoz? Mi az, amit a személyiségéből magadban is érzel?
S.M.: - Azt hiszem, hogy most még nem beszélhetünk a személyiségéről, inkább a filozófiájáról, amivel egyet is értek, a racionalitását magamban is érzem. Castorp földhözragadt ember, mérnökként hajóépítéssel foglalkozik, van egy képe a világról, vannak saját gondolatai, mégis a szanatórium légköre olyan kérdésekkel állítja szembe, amivel nem foglalkozott még soha. Úgy próbál élni, hogy mindent racionálisan akar megfejteni, levezetni. Ezt egyébként Krokowski is elmondja az egyik jelenetben, hogy minden betegség racionálisan levezeti és igazolja, hogy maga a betegség egy pszichésen elfojtott impulzushalmaz eredménye. Ez a fiú, kiderül a műből, még csak 24 éves. Még fiatal, a szerelmet sem tapasztalta még, és amikor találkozik vele, a szerelem fogalmát is racionalizálni akarja. Így próbálja megérteni azokat az újszerű érzéseket, amelyek elragadják.
S.E.: - Az emberi viszonyokhoz is így áll? Én azt érzem, hogy inkább igyekszik magába szívni mindenki filozófiájából, ideológiájából egy keveset, mintsem megkérdőjelezze őket, vagy megcáfolja. Kivéve Settembrinit.
S.M.: - Igen, Settembrini kivétel, mert ugyan Castorp elfogadja őt „mesterének", elfogadja, amit mond, de azért itt-ott mégis vannak felszólalásai Castorpnak, amikor nem ért egyet Settembrinivel, és ezt vállalja is. Mégis ő van rá a legnagyobb hatással.
S.E.: És mit gondolsz arról a kapcsolatról, ami a beteg és az orvos között van? Az ápolók és az orvosok nem tartoznak bele a szanatórium légkörébe, egy másik csoportot alkotnak a betegek mellett, erre maga Settembrini tesz utalást többször, hogy ők teljesen máshogy gondolkodnak. Persze, Castorp valahol a betegek és az ápolók között áll a személyével. Castorp mennyire választja el egymástól őket? Az orvosokkal teljesen eltérő módon kommunikál, mint a betegekkel, sőt néha azt érzem, tart is az orvosoktól.
S.M.: - A szanatóriumba érkezik egy fiú, akiben nyomatékosítják, hogy ha nem figyel oda magára, akkor könnyen betegebb is lehet. Beköltözik a szanatóriumba és beteg emberekkel lesz körülvéve. Castorpnál ez az elkülönülés nem érződik tisztán, csak bizonyos helyzetekben, akkor sem egyértelműen. De nyilván, ha az ember egy ilyen környezetbe kerül, nagyon nehéz a betegség valódi okát felfedni, ebben a környezetben, ezekkel az emberekkel úgy gondolom, főleg pszichés okai vannak.
S.E.: És ki nyomatékosítja Castorpban a tényt, hogy ő valóban beteg? Az orvosok vagy a betegek?
S.M.: - Én úgy gondolom, hogy az orvosok juttatják el a betegség tudatos állapotába, de Castorp, miután ezt felfogja és már nem tagadja, akkor sem érzi magát annyira betegnek, mint ahogyan azt beállítják az orvosok. Ő nem veszi komolyan annyira, mint amekkora súllyal közlik vele, hogy „ha nem figyel, akkor egyik tüdeje könnyen az ördögé lehet".
El is hangzik Castorp szájából, hogy „ez csak hurut, egyszerű nátha, semmi több". Ő úgy gondolja, hogy elment egy idegen helyre, ezerhatszáz méterrel a síkföld fölé, ahol életében nem járt, ráadásul beteg emberek közé megy, ő a betegségét egyszerűen annak tudja be, hogy ezekhez az időjárási viszonyokhoz lassabban tud aklimatizálódni. Mindenki hajlamos valamilyen betegségre, ő is így fogja fel. Nem dramatizálja túl ezt a helyzetet.
S.E.: - És hogy érzed magadat most a szerepben ebben a kezdeti stádiumban?
S.M.: - Egyelőre borzasztóan. Nagyon kaotikus számomra még az egész mű. Nagyon nehéz megéreznem, hol is vagyok én ebben a fiúban, mit is kell játszanom vagy nem játszanom, kibogozni ezeket a nagyon nehéz szövegeket, mi mögött mi bújik, azokban hol találom meg magamat és a karaktert. Nagyon az elején járunk még az úton, ez majd körvonalazódni fog, természetesen mindig ott van a fejünkben, hogy a fő cél az, hogy a nézőtéren ülők ebből mennyit értenek majd, mennyit látnak abból, amiért mi meghalunk vagy élünk a színpadon.
Mindamellett, hogy nagy feladat számunkra, hogy megfejtsük, átéljük a darab igazságait, a végső cél mégis az, hogy a lehető legérthetőbben vázoljuk ezeket a nézőtéren ülőknek.
