Három Nemzeti Színház vendégeskedett az Új Színházban

mini-dejansahovic bozidardjurovic martaistvan nikowitzoszkarDecember 20-22. között három egyedülálló, nagyszerű vendégjátékot tekinthetett meg a nagyérdemű, színházunk falai között. Az Eszéki Horvát Nemzeti Színház, az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház és a Belgrádi Nemzeti Színház előadását láthatták. Megkoszorúztuk Miroslav Krleža szobrát, a Belgrádi Nemzeti Színház Múzeuma egy fotókiállítással is bemutatkozott. Tárlatuk, most először szerepelt külföldön!

Az Új Színház az elmúlt két esztendőben több délszláv színházzal alakított ki gyümölcsöző, kétoldalú együttműködéseket. Ennek keretében a társulat október 12-én Osztrovszkij: Erdő című vígjátékával lépett fel a Belgrádi Nemzeti Színház nagyszínpadán, valamint a színház múzeumában kiállítás nyílt az előadás fotóiból. 2012. január 31-én szintúgy az Erdő vendégszerepel az Újvidéki Szerb Nemzeti Színházban, mely intézmény vezetőinek ajánlásával az Új Színház felvételt nyert az ETC (European Theater Convention) nemzetközi színházi hálózatba.

E többrétű megállapodás keretében Karácsony előtt három napos fesztiválnak adott otthont az Új Színház. December 20-án az Eszéki Horvát Nemzeti Színház Miroslav Krleža: Léda című előadását látták vendégül, előtte közösen megkoszorúzták az egykor hazánkban is élt Krleža szobrát a Ludovika Parkban. A koszorúzáson Ivan Bandić, Horvátország budapesti nagykövete, Dr. Szentes Tamás, főpolgármester-helyettes, Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Krešimir Bubalo, Eszék polgármestere, valamint az Új Színház és a Horvát Nemzeti Színház társulatának tagjai vettek részt. Az esti előadást megtekintette Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Szőcs Géza is.

Másnap Milena Markovic: Babahajó című darabját mutatták be az újvidéki társulat tagjai, amely előadással már számos európai nagyvárosban vendégszerepeltek az elmúlt években. Csütörtök este Mesa Selimovic: Dervis és a halál című előadása volt látható a nagyszínpadon, Egon Savin rendezésében, aki az Új Színház Erdő című előadását is rendezte. Az előadáson részt vett Nikowitz Oszkár, Magyarország szerbiai nagykövete is.

Délután az előcsarnokban bemutatkozott a Belgrádi Nemzeti Színház múzeuma, ahol a színház történetét átfogó, értékes fotókat, dokumentumokat felvonultató kiállítás megnyitójára is sor került. A sajtótájékoztatóval egybekötött kiállításmegnyitón felszólalt Dejan Šahović, Szerbia budapesti nagykövete, Aleksandar Milosavljević, az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház igazgatója, Božidar Djurović, a Belgrádi Nemzeti Színház igazgatója, Egon Savin, a Belgrádi Nemzeti Színház rendezője, Nikola Ristanovski, a Belgrádi Nemzeti Színház színművésze, Zorica Janković, a Belgrádi Nemzeti Színház múzeumának kurátora, Molina Udovicki-Fotez, a Belgrádi Nemzeti Színház drámatagozatának igazgatója, valamint Márta István az Új Színház igazgatója.

Az Új Színház támogatói: cim cim cim
Fenntartó: cim
 
Médiatámogatók: szinhaz.hu   cim   cim cim