Ma újra a nagyszínpadon folyt a próba, Behrens és Castorp jeleneteinek egyikével foglalkoztak. Szikora János még az ünnepek előtt szerette volna kibontani a kettejük bonyolult kapcsolatát, hogy rögződjön az eddig megbeszélt irány.
A jelenet azzal kezdődik, hogy Behrens a szanatórium folyosóján sétál egy gramofonlemezzel a kezében, és meglepődve konstatálja, hogy a fiatal főhős kezében vastag szivar füstölög. Megjegyezném, hogy a cigarettával szemben Szikora János is a szivart részesíti előnyben, ezért ennél a résznél, ahol egy oldalon át cserél szivart a két férfi, a rendező igazi szakértőként magyarázza, hogy miből is áll a szivar, hogyan készül és honnan lehet tudni, hogy jó márkájú. A jelenet első felében ezekre a kérdésekre választ is kapunk.
Aztán Castorp magától hozza szóba, hogy úgy hallotta, hogy az udvari tanácsos úr fest is, és szívesen megnézné a képeit. Behrens amatőr, de lelkes. A rendező itt számos mögöttes gondolatréteget vázol Schruff Milán (Castorp) és Hirtling István (Behrens) előtt. Többek között arról ejt szót, hogy Behrens az a lelkes amatőr festő, aki szívesen mutatná meg a képeit, de úgy, hogy valaki magától érdeklődjön festői tehetsége iránt. Ám lelkesedését leplezni próbálja, és úgy tesz, mintha ez mindennapi dolog lenne.
CASTORP: Kedves lenne öntől, udvari tanácsos úr, ha alkalom adtán megmutatná a képeit.
BEHRENS: Semmi akadálya. A legnagyobb élvezettel...
A rendező úgy instruálja Castorpot, hogy erre az ajánlatra kíváncsisága miatt gyorsan reagáljon és azonnal álljon fel, Behrens viszont azt, hogy „...Hát... akár most azonnal... Jöjjenek csak, jöjjenek velem..." úgy mondja, mintha fele annyira sem lelkesedne a hirtelen ötletért, miközben persze ég a vágytól, hogy büszkélkedhessen velük.
A jelenet második felében, miután Behrens lerántja róla a leplet, Castorp felfedezi a Madame Chauchat-t ábrázoló portrét. A kép teljesen elbűvöli a fiatal szerelmest. Kíváncsisága, hogy vajon volt-e viszony közöttük, most hatalmasodik el igazán. Leplezni igyekszik, de nem bírja ki, hogy ne kérdezgesse a képről az udvari tanácsos urat, hátha elárulja magát valamivel.
Az minden esetre egyértelműen kiderül itt, hogy Behrens teljes fizikai és biológiai felépítését ismeri a Madame-nak. Még a próbaidőszak elején felmerült egy apró észrevétel Behrens és Castorp kapcsolata apropóján, hogy talán Castorp Behrens fiatalabb mása. Amikor ő is így gondolt az életre, ő is ilyen beteg volt és ő is legalább ennyire szerelmes volt. Ezt a kérdést nyitva hagytuk, de napról-napra szóba kerül.
Később Castorp és Behrens arról beszélgetnek, mi a halál és mi is a test maga. Milyen a kémiai felépítése, milyen rétegekből áll, és mi is az élet és a halál. Behrens érzelmek nélkül beszél a test fizikai valójáról. Szikora János itt a következőket említi meg, miközben az eredeti regény is a kezünkben van, hogy Behrensnek a mai napig akkora fájdalmat jelent felesége elvesztése, hogy képtelen volt máshogyan feldolgozni, mint hogy ilyen érzelemmentesen és tárgyilagosan beszéljen az életről. A halál nem más, mint oxidáció, kémiai vegyületek oxigénnel való reakcióbakerülése, miután a víz elvész a szervezetből. Castorp még ha egyet is ért Behrenssel, képtelen megemészteni, amit mond.
Aztán Schruff Milán észrevételéről beszélünk, miszerint Castorp folyamatosan a nőről kérdez. A nő érdekli, nem a betegség, nem az élet, csak és kizárólag a Madame. És nem kis értetlenséggel kérdezi, hogy „ezek szerint a női test plasztikája sem lenne más, mint zsír?" Ennyi volna csak? A szerelem is csak kémia? Amit ő szeret, az sem más, mint csupán egy biológiai testforma? „És akkor az élet?"
Behrens Castorp kérdésére válaszolva mondja ki Thomas Mann-i főbb mondanivalók egyikét:
„Az élet sem más, fiatalember. Mi más lenne, halál az élet. Une destruction organique... Szerves rombolás"
A halál maga az élet, az élet maga a halál. Aki az életet keresi, annak a halál válaszol. Szikora János példaként említést tesz a saját zsenialitásukkal küszködő emberekről, akik áthágták az élet megismerésének határait és végül öngyilkosok lettek.
A jelenetben egyébként Ziemßen is végig jelen van, bár nem szólal meg. Szikora János arról beszél, hogy Ziemßen-nek rettenetesen kínos az a téma, amiről Castorp és Behrens beszél, mégsem szól hozzá, próbálja meghúzni magát néma csöndben, megilletődve.
Befejezésül a próba végén a rendező ezekkel a gondolatokkal és eszmékkel kívánt kellemes ünnepeket mindnyájunknak.
Sirkó Eszter (KIMI-hallgató) próbanaplója.
