A FÖSVÉNY

A FÖSVÉNY

„(…) Eperjes Károly kórosra vett zsugorija, homlokába húzott, fekete kámzsasapkájával, a beteges gyanakvás és a megszállott uzsorás lelketlen karikatúráját kanyarítja elénk, jól ismert szatirizáló kedvének, játékos gyors beszédének, minden ízében kidolgozott, sajátos mozgáskoreográfiájának jóvoltából. Görnyedt testtartása, kézmozdulatai, az ellenvéleményt nyilvánítókra való váratlan „ráripakodásai", magas fekvésbe csapó, különös hanghordozása – kivált, a méltóságos drámai szerepek sokasága után – pazar Harpagon-paródiát fogan, leheletnyi tragikus fuvallattal.

(…) lebilincselőbb, mozgalmasabb és célra törő ötletekben gazdag a második rész. Szellemesen peregnek a történések; kíváncsian követjük, hisz annyira friss és eredeti a játék, mintha most látnánk először a jól ismert vígjátékot. Bánsági Ildikó Frosine-ja csakugyan minden korábbi szerepformálást felülír, házasság-kerítőnője frenetikus, telve csalafintasággal, vitriolos iróniával, mi több, öniróniával. Eperjessel való, hosszas jelenetük bravúros betétszám, ami amúgy szervesen illik az előadás koreográfiájába.

Maszlobojscsikov képes a hálátlanabb szerepekből is előcsalni a karaktert. A szerelmesek örökké sápadt figuráit most indulatokkal, vehemens érzelmekkel élik a fiatal színészek. (…)

Balla Ildikó – teljes szereposztásra kiterjedő – hófehér jelmezei beszédes kontrasztot képeznek Eperjes-Harpagon fekete viseletével. Az uzsorás sötét lelkét, piszkos üzelmeit is hozzá asszociálhatjuk. (…)"

2007. március 19., Magyar Nemzet, Metz Katalin


(…) Kell pár perc, vagy talán több is, amíg felfogjuk az előadás látványának – ez esetben természetesen a rendező díszleteinek – hangsúlyait. A cirkuszi porondot, a forgácsot, a belógó köteleket, a sátorponyvát. Egy zárt világ rekvizitumait. Amelyeken túl talán nincs is élet, nem létezik valódi világ – csak itt lehet, és itt kell élni, a manézsban, a fűrészporban, a porondmester akaratának megfelelően. A rendező egy szolid tizenhetedik század második felét idéző abszurdot abszolvált, amely a műfaj bármely hallhatatlanjának becsületére válna. (…) Eperjes Károly – kiváló. Ennek valamennyi szinonimáját tessenek idehelyettesíteni, a legteljesebb nyugalommal. Különösen a csuklójára, az ujjaira érdemes odafigyelni; a szerzés, a birtoklás, a tulajdonlás bizsergéseire, rángásaira. Vagy sunnyogásaira, szinte megfoghatóan kinyúló tekinteteire, a ponyva hasítékaiban váratlanul felbukkanó arcára; s arra a páratlanul nagyvonalú végkifejletre, amellyel az átverésére megkomponált sorsbohózatot summázza. (…) Bánsági Ildikó – dettó. (…) Az illúziókeltés nagyasszonya. (…) S nagy örömmel írom le Botos Éva és Vass György nevét, kicsit azért, mert évek óta dicsérem őket, s tesznek boldoggá engem azzal – engem, a nézőt -, hogy egyre gazdagabbak, erőteljesebbek, színesebbek, egyedibbek. Két olyan színészről beszélek, akiket nézve el tudom hinni, hogy évtizedek múlva is lesz miért színházba járni…. S hát ismét a rendezést dicséri talán, hogy a mellékszereplők (Galkó Balázs, Nagy Zoltán, Dengyel Iván, Nagy Mari és a többiek) sem mindig mellékszereplők – elsősorban a név szerint említettekre gondolván -, s a jelmez (Balla Ildikó munkája) is tartalmi elemmé nemesedik. (…)"

2007. március 18., Vasárnapi Hírek, Tamási Orosz János

 

Az Új Színház támogatói: cim cim cim
Fenntartó: cim
 
Médiatámogatók: szinhaz.hu   cim   cim cim