|
CARLO GOLDONI NYÁRI KALANDOK vígjáték 3 részben (Trilogia della villeggiatura) Fordította: Magyarósi Gizella (2008)
Az előadás Magyarósi Gizella engedélyével, a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.
KÉPEK
Két fiatal lány izgatottan készül a nyaralásra, ruhát csináltatnak, az életük legfontosabb eseményeként várják. Egyiküknek megfontolt apja van, aki nagyvonalúan tűri mindezt, a másik a léhűtő, pazarló bátyjával készül az útra. Az egyik lánynak ketten is csapják a szelet, a másiknak úgy tűnik, senki sem igazán. Miközben ők egymás ellenfelei, mindenféle potyaleső alakok is föltűnnek. Mire végre elindulnak, egyikük már menyasszony, méghozzá a másikuk léhűtő bátyjáé. Aztán a következő részben jól összekuszálódnak a szálak. Mindenkinek más tetszik, mint akinek szánva van. Várnánk a megoldást a végére – de nem jön…
„Képzeljék el, milyen lehet annak a nőnek, aki tisztességes akar lenni, de a legkegyetlenebb szenvedély tombol benne. Képzeljék el, hogy gyötri az önvád, hogy nem volt hűséges, következésképp kedvenc időtöltése, a nyaralás csábításával mentegeti magát. Ám a komédia mintha még nem ért volna véget…”
Az első felvonában, az 1-8.sor szélső 2-2 székéből a látás korlátozott. Megértésüket köszönjük!
|
FILIPPO, joviális idős úr HIRTLING ISTVÁN GIACINTA, Filippo leánya FÖLDES ESZTER e. h. SABINA, Giacinta nagynénje TAKÁCS KATALIN LEONARDO, Giacinta udvarlója HUSZÁR ZSOLT BRIGIDA, Giacinta szobalánya NEMES WANDA TOGNINO, együgyű ifjú, Rosina udvarlója GÁSPÁR SÁNDOR ROSINA, Costanza unokahúga PÁLFI KATA VITTORIA, Leonardo húga FODOR ANNAMÁRIA PAOLO, Leonardo inasa VASS GYÖRGY COSTANZA, nyaraló dáma VARGA MÁRIA m. v. FERDINANDO, minden lében kanál, haszonleső alak ALMÁSI SÁNDOR FULGENZIO, Filippo régi barátja PAPP ZOLTÁN CECCO, Leonardo szolgája SZÉLL ATTILA GUGLIELMO, Giacinta másik udvarlója SZÁRAZ DÉNES SzolgaSOLYMOSI ÁKOS i. h Szolgálólány ZSIGMOND EMŐKE i. h. BALASSA JUSZTINA i.h.
Díszlettervező: SZIKORA JÁNOS Jelmeztervező: VELICH RITA Dramaturg: LŐKÖS ILDIKÓ Súgó: FARKAS ERZSÉBET A rendező munkatársa: TRINFUJ MIHÁLY
Rendezte: SZIKORA JÁNOS
|