Középiskolai tanulmányok Pécsett. 14 éves korában már a városban önálló amatőr színházat vezetett. Középiskola után többfelé dolgozott, mivel írói pályát akarta választani, a gyakorlati életből akart tapasztalatokat szerezni. Így volt mentőápoló, falusi művelődési ház vezetője, képesítés nélküli tanár szintén falun, gépkocsivezető, postás, nőgyógyászati műtőssegéd. Ezek mellett járt a pécsi tudományegyetemre, magyar szakra, levelező tagozaton. Az amatőr színház elismert alternatív társulat volt. 24 éves korában „igazolta le" a Pécsi Nemzeti Színház, ahol először rendezőasszisztensként, majd színházi titkárként és dramaturgként működött. A színház főrendezőjének távozása után /akit mesterének tekint/ ő is otthagyta a Pécsi Nemzeti Színházat, és könyvkiadóban dolgozott. Közben sorkatonai szolgálatát töltötte, mint vadászrepülő-irányító, és ezen idő alatt írta meg első darabját, Horatio címmel, melyet egy év múlva a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatott be. 1988-ban megbízást kapott egy budapesti kortárs könyvkiadó /Pátria Könyvkiadó/ megalapítására, melynek 1996-ig vezetője volt. E mellett több színházban dramaturgként is dolgozott – budapesti Madách Színház, Arizona Színház, Magyar Színház. Tiszteletbeli dramaturg és háziszerző a mai napig két vidéki színházban, a békéscsabai Jókai, és a kecskeméti Katona József Színházban. Alapító igazgatója a Pécsváradi Várszínháznak, a budapesti Aranytíz Teátrum megalapítója.
Jelenleg a Budapest Belvárosban működő Komédium Színház művészeti igazgatója.
A Nemzeti Fórum kulturális munkacsoportjának vezetője.
Első darabját, a Horatio-t 1988-ban mutatták be, ezt követően színműveit rendszeresen játszották, és játsszák a magyar színházak, 2005 végéig 42 darabjával 54 színházi bemutatója volt. Ezek között tragédia, komédia, bohózat, mesejáték, zenés mű egyaránt megtalálható. Az utóbbi hét-nyolc évben színművei többségét maga rendezi. Pár éve filmrendezéssel is foglalkozik.
Külföldön több bemutatója volt, így Boston , Bates Theater/USA/ - Szeretlek, Faust /Red Faust/, angol nyelven, grazi nyári színházban két egymást követő évben kettő, a LISELOTTE ÉS A MÁJUS, valamint a BOLDOG BOLONDOK, német nyelven. Ugyancsak Grazban, a Kellertheater-ben a PRÓFÉTAKERINGŐ. A LISELOTTE ÉS A MÁJUS-t egy bolgár színház /Montanai Nemzeti Színház/ és egy makedon /Stip-i Nemzeti Színház/ játszotta. Legutóbb Márai Sándor regényéből írt színművét maga rendezte a svájci, genfi L'Orangerie színházban, 2005 nyarán. Mozart és Constanze c. darabja a hamburgi Kammelspiele műsorán volt 2006-ban két ciklusban, 2007-ben tervezik a harmadikat. 2007 nyarán a genfi L'orangerie Színház mutatta be a Liselotte és a május c. darabot francia nyelven Genfben, és a Avignoni Színházi Fesztiválon, saját rendezésben. A darab azóta is műsoron van. 2007 októberében mutatta be a Várnai Operaház A kölyök c. musicaljét bolgár nyelven. De játszották műveit Macedóniában, Norvégiában, Szerbiában és más országokban.
Díjak, elismerések:
- Európa Díj – Berlini Drámaírói Fesztivál, 1995 – Arthur és Paul című darab
- Szép Ernő díj- a legjobb új magyar drámának járó díj – 1994 Viaszmadár c. darab,
Madách Színház, Budapest
- Magyar Drámaíró Fesztivál 1997 – első helyezett, szakmai és közönségdíj
- Magyar Drámaíró Fesztivál 1998 – első helyezett, szakmai és közönségdíj
- Magyar Drámaíró Fesztivál 1999 – első helyezett, szakmai és közönségdíj
- Arany Oroszlán Díj – legjobb drámaíró- Perzsa Akadémia Nagydíja
Filmes, televíziós munkák:
Több tévéjáték és televíziós sorozat forgatókönyvírója illetve rendezője.
Első nagyjátékfilm: CSENDKÚT – bemutató 2007 október, mozik műsorán
SZABADSÁGHARC SZEBENBEN – Magyar
Televízió 2007 okt. 6. – író-rendező
Hun völgy titkai- dokumentumfilm
A FÖLD SZERETŐJE /nagyjátékfilm/ író-rendező, 2010
SZERETLEK, FAUST /Mindszenty/tévéfilm - író-rendező 2010
JANUS –tévéfilm, 2011
Megjelent drámakötetei:
SZERETLEK, SZÍNHÁZ /Tizennégy dráma/ 2001 Tas Kiadó, Budapest
THÉNEA 2002, Prológus Kiadó, Budapest
MAKACS ALKONY 2003 Prológus Kiadó, Budapest
PRÓFÉTAKERINGŐ 2004 Napút Kiadó, Budapest
SZERETLEK, FÉNY 2008
Megjelent kötetek bolgár nyelven
Német nyelvterületen kiadója a
WHALESONGS Verlag, Hamburg










